Agymosás2013.05.27. 21:27, twili
Szóval miután kb. 15 perc sírás után valahogy lenyugodtam a barátom kabátjába törölgetve könnyeim, miközben egy másik nagyon jó barátom simogatta a hátam, már tudtam, hogy erről írni fogok. Két éve immár, hogy bekerültem a városom egyik legerősebb iskolájába. Nagy megvalósításnak éreztem akkor. Küzdöttem érte, éreztem, hogy igen, ez az amit akarok, ide akarok járni, megmutatni, hogy elég jó vagyok hozzá. Volt bennem egy adag őrültség, egy adag bizonyítási vágy, az is biztos. Kívülről úgy képzeltem el ezt az iskolát, hogy ide csak nagyon okos és művelt emberek járnak. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Soha életemben nem láttam még ennyi sznob és kétszínű embert egy helyen. Mintha direkt ilyen kritériumok szerint válogatták volna őket. Nem érzem odaillőnek magam, úgy érzem én kívülálló vagyok úgy gondolkodásban, mint magához az oktatáshoz, mint intézményhez való hozzáállásomban. Nem mondom, hogy tökéletes tanuló lennék, szó se róla, sőt... Lusta vagyok, nagyon is, de tudom a határt! Nekem a tanulás a látóköröm bővítése, a tanulás a nyitottság a világra, egy ablak, amelyen át beáramlik minden és elraktározódik, mint a lekvárok a spájzban. Soha nem voltam az a típusú ember, aki csak úgy kettőt csettintett és rögtön leszarta mindenki más véleményét. Adok a véleményekre. Sajnos úgy az építő kritikákra, mint a rombolóakra. Próbáltam megtalálni a kettő között az egyensúlyt, és néha sikerül is. Úgy érzem vannak békés periódusok, amikor a kontroll az én kezemben van, és igyekszem mindkét irányba kinyitani a fülem, de egyik irányba sem hangsúlyosabban mint a másikba. De az asszony ingatag, és a mérleg sokszor meginog. Az az őszinte undor, amit érzek minden reggel amikor be kell lépnem a fülledt levegőjű és hangulatú osztályterembe, komolyan mondom, leírhatatlan. Rühellem azt a hozzáállást, ami az osztályban van. Mindent halasszunk a majd következő alkalomra jobban megcsináljuk ürüggyel, amiről mi is tudjuk jól, hogy csupa hazugság. Rühellem azt a fajta visszaélést, amivel az emberek, akár tanáraink bizalmát eljátszuk, jóindulatukat kihasználjuk. Rühellem azt, hogy úgy akarnak valamit a hátam mögött mondani, hogy valójában a saját fülemmel hallom... Rühellem azt, hogy mindenki olyan jól tud röhögni a más nyomorán, vagy ügyetlenségén, de a maguk orbitális baromságai fölött elsiklik a figyelmük. Ugyanakkor kiemelném: Nem csak a diákok hozzáállásával van a baj. Rühellem az egyes tanárok cinizmusát, azt, hogy szándékosan megalázzák a diákot, azt, ahogy akkora utálattal néznek egyes diákokra még ha semmi okuk nincs is rá, hogy az örökre porba dönthet egy álmot egy karriert.
Azt hittem úgy fogom majd érezni, hogy ezek milyen jó évek voltak, és ez lesz a legjobb az eddigi sulis periódusban, de tévedtem. Most már csak túl akarok lenni rajta, és elhúzni a csíkot a tejútrendszerbe az álmaim felé.
|