1996. február 12-én születtem Erdélyben, Kovásznán. Szívesen mondanám el magamról, hogy medvék neveltek, de sajna csak egy medvém volt, apukám. Életem első pár hónapját Kovásznán töltöttem, majd jóformán a gyermekkorom felét Sepsiszentgyörgyön. Európa Kiadó és R.E.M zenén nőttem fel, meg ofkórsz Kispálon :) Általában nem hagytam ott a leveseket, mert egyrészt furcsamód szerettem őket, másrészt pedig szüleim elmondása szerint, ha megeszem a levest, kisüt a nap. Nagyon szeretem a napsütést! Azért már megérte, nem? Szerettem a környéket ahol laktunk. Sok barátom volt, akikkel sülve-főve együtt voltunk. Bunkert építettünk az erdőben, oda ennivalót, meg mindenfélét kihordtunk. Minden apró kis zugát ismertük a negyednek, minden kavics, minden kis repedés az aszfalton a miénk volt, magunkénak éreztük. Imádtam hintázni! Őrülten rosszcsont gyerekek voltunk. Palacsintát sütöttünk, amikor a szüleink nem voltak otthon. Az egész lakás lisztben úszott, és volt két nyomorult, odaégett palacsintánk, amit vidáman majszoltunk miközben a hazaérő szülők sápítoztak. A számítógépet csak távolról ismertük, meg ami volt, azon is maximum aknakeresőzni lehetett. Az meg unalmas, pláne, ha anyu kioktat a stratégiát illetően. Hét éves koromban született meg az öcsém. Olyan volt, mint egy játékbaba és egy paradicsom ötvözete. Kopasz volt és nagyon piros. Folyton piros! Talán 10 éves lehettem, amikor megkaptam életem első walkmanjét, amit nagyapám hozott Amerikából. Kazettákat másoltunk, cserélgettünk a barátok között. Jó volt. Akikkel annó a legtöbb kazettát cseréltem, egyikük most ballagni készül, a  másik pedig két éve egyetemen van. Furcsa ez az idő! Amikor szeretnéd: nem telik, amikor meg nem szeretnéd csak úgy rohan előre.